Rally

Rally

A rallyversenyzés igen elterjedt sportnak számít a mai világban. Igen drága sportnak számít, az emberek mégis nagyon sűrűn hódolnak ennek a hobbinak. Remélhetőleg még nagyon sokáig jelen lesz még ez a sport nem csak a hazai, hanem a nemzetközi körökben is, annak ellenére, hogy talán az egyik legköltségesebbnek számít mindközül. A verseny lényege, hogy egy úgynevezett feltuningolt utcai autóval, ami teljes mértékben át van alakítva a verseny kívánalmai és biztonsági okok miatt, versenyeznek különféle terepeken, amik kifejezetten erre a versenyre lettek kialakítva. Gondolunk itt mindenféle emelkedőkre és lejtőkre, általában sáros terepek tartoznak ehhez a versenyzési stílushoz. Nagyon fontos, hogy az autók átalakítása nagyon költséges mutatvány, ezért érdemes mindenképp a részvevőknek különféle szponzorokat szerezniük, mert saját zsebből manapság lehetetlen egy ilyen beruházást finanszírozni. A kontinensek egész területén rendeznek ilyen versenyeket, van, ahol nagyobbakat, és impozánsabbakat, és van, ahol igen szerény körülmények között próbálnak nívós versenyt rendezni, hogy a közönség és a résztvevők egyaránt jól érezhessék magukat. Nagyon kedvelik az őszi szezont, hiszen ekkor igazán sok eső esik, így nagyon könnyű kialakítani egy olyan pályát, ahol a versenyzők feladata igen nehéz lehet. A versenyen résztvevő autók különleges építésüknek köszönhetően nagyon biztonságosak, még akkor sem eshet baja a sofőrnek és az utasnak, ha teljes mértékben felborulnak. Ez a biztonság az úgynevezett bukócsöveknek köszönhető, ami nagyban megerősíti az autók vázát. De nem csak a személyautók versenye divatos manapság. Vannak úgynevezett teherautós versenyek is, melyek szintén nagyon kedveltek. Ezen kívül vannak olyan versenyek is, amelyek több országon keresztül zajlanak. Ilyen például a Budapest-Bamakó rally, mely egy igen nagy távolságot magába foglaló verseny. Itt nem csak autók, de kamionok és motorok is indulhatnak. Az indulók ezzel a versennyel próbálnak jótékonykodni a rászorulók javára. A verseny lényege, hogy Budapestről el kell jutni Bamakóba minél különlegesebb négykerekű vagy akár kétkerekű járműveken.