A hajbeültetés azoknak is segít, akik komolyabb műtéten esnek át

A hajbeültetés azoknak is segít, akik komolyabb műtéten esnek át

Sajnos vannak olyan balesetek, amelyek örök nyomot hagynak az emberen, éppen ezért rengeteg alkalommal szükség lehet plasztikai műtétre, vagy éppen szépészeti beavatkozásra. Ez persze akkor is bekövetkezhet, ha egy komolyabb műtéten kell átesnünk, hiszen a nagyobb vágások olyan helyet hagynak, amely szembe tűnő lehet. Ha a műtét a fejbőrön történik, sajnos elképzelhető, hogy pótolni kell a hajhagymákat, amelyet ma már könnyedén és gyorsan megoldanak a szakemberek. Ugyanis manapság már a hajbeültetés egy olyan rutin eljárásnak mondható, amelyet bárki megtehet, azonban azzal mindenképp számoljunk, hogy a technika, amivel az orvosok dolgoznak, igen sokba is kerülhet. Ez persze függ attól, hogy mekkora mennyiségű hajhagymát kell átültetni, hiszen mindig ez a mennyiség határozza meg az árakat. Fontos, hogy maga a beavatkozás legalább egy napot vesz igénybe, viszont a gyógyulási idő több hét is lehet. Az első eredmények pedig körülbelül a beavatkozás után 6 hónappal jelentkeznek és lesznek látványosak, így mindenképp legyünk türelemmel.