A hétköznapok során is érdemes profi sminket viselnünk

A hétköznapok során is érdemes profi sminket viselnünk

Attól függően, hogy éppen milyen évszak van, készülnek a profi szakemberek által a szebbnél szebb sminkek. Természetesen a makeup egyik ismérve a színek kavalkádja, azonban a szakemberek minden esetben figyelembe veszik azt is, hogy az adott modell pontosan milyen hajszínnel és szemszínnek rendelkezik. Ami mindenképp fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, hogy az adott hölgy pontosan milyen típus, ugyanis teljesen másképp kell kisminkelni egy fehérbőrű, szőke hajó, kék szemű hölgyet, mint egy fekete hajú barna szemű modellt. A jó sminkes pontosan tudja, hogy mikor milyen színeket kell használnia, valamint hogy hogyan kell elkészítenie a jó sminket úgy, hogy az a viselőjének is tetsszen. Vannak olyan esetek is, amikor egy hétköznapi sminket kell elkészíteni, ilyenkor a hagyományos, natúr színek azok, amelyek a palettában szóba jöhetnek. Ugyanis ilyenkor az esetleges bőrhibákat kell eltűntetni, valamint a szépséget kihangsúlyozni pontosan azért, hogy senki se vegye észre magát a sminket.