A téli gumik esetében is nagyon fontos, hogy jól vezessék a vizet

A téli gumik esetében is nagyon fontos, hogy jól vezessék a vizet

Mivel a téli időjárás általában mínusz fokokat eredményez, már +7 fok alatt érdemes abroncsot váltanunk. A téligumi megfelelő használata és tárolása nagyon fontos, hiszen a csúszós utakon mindig figyelnünk kell az útviszonyokra. Amennyiben rossz minőségű abronccsal közlekedünk, akár balesetet is okozhatunk. Mivel a téli utak általában síkosak, vizesek, ezért fokozott figyelmet kell fordítanunk az abroncs megfelelő tapadására. Amikor az autónk rágördül az aszfalton található vízrétegre, a gumiban lévő nyomás a vizet kisöpri az útról. Az abroncson lévő csatorna elvezeti az autó mögé a felgyülemlett vízmennyiséget. Minél gyorsabban közlekedünk, annál kevesebb az ideje az abroncsnak arra, hogy elvezesse a felgyülemlett vizet. Azonban ha nagyobb a belső nyomás a kerekekben, akkor a vízréteget könnyebb szétnyomni. Valamint az is fontos, hogy az abroncsok nagyobb csatornái, könnyebben el tudják vezetni a vizet, tehát jobban tudnak tapadni az útra, így nagyobb biztonsággal tudunk közlekedni a síkos utakon. Ebből következik, hogy a téli gumiabroncsainkat sokkal sűrűbben kell ellenőriznünk, mint például a nyáriakat, hiszen a téli gumik esetében kevesebb kopást tud elviselni egy-egy abroncs, mint például a nyáriak. A kopott abroncs a téli időjárásban életveszélyes is lehet, és sokkal nagyobb az esélye egy balesetnek is a meghosszabbodott fékút miatt. Ez mellett nagyon fontos a megfelelő tárolás is, hiszen ha az abroncsainkat nem tároljuk megfelelő hőmérsékleten, könnyen tönkre mehetnek.