Nascar

Nascar

A NASCAR egy mozaikszó, különböző angol szavak kezdőbetűiből tevődik össze: National Association for Stock Auto Racing, tehát magyarra fordítva a Gyári Autók Versenyének Nemzetközi Szövetsége. Ez az amerikai kontinens egyik legnagyobb szervezete, mely azért felelős, hogy különféle versenyeket szervezzen az egymás utáni években. A NASCAR tehát egy szervezet, mely különféle versenyek felügyeletét látja el. Ilyen versenyek például a Sprint Cup, a Nationwide Series, vagy a Camping Wolrd Truck Series. Ezek a versenyek talán a legnépszerűbbek a nézőközönség körében, de talán még a résztvevők körében is. Ezen kívül persze rengeteg kisebb verseny is megrendelkezésre kerül a kontinensen, természetesen ezek ellenőrzéséért is a NASCAR a felelős. A testület 1948-ban kezdte meg a működését. Ekkor határozták meg az egységes szabályrendszer alapjait, és természetesen közzé tették a követelményeket is, melyeket a résztvevőkkel szemben támasztottak. Ezeknek a szabályoknak köszönhetően hatalmas pénznyereményekre tehettek szert a résztvevők. Az első ilyen versenyt, ahol már alkalmazták a korábban megalkotott szabályokat 1949-ben rendezték meg. Ahogy teltek az évek, folyamatosan bővítették a programokat, és egyre nagyobb terjeszkedések indultak meg a versenyek terén. Egyre nagyobbak lettek a pályák és egyre izgalmasabb helyszíneket készítettek elő a szervezők. Ahogy fejlődött a technika, lassacskán lehetőség támadt a televíziós közvetítésekre is. Így 1979-ben részesei lehettek a nézők az első televíziós közvetítéseknek. Így az évadnyitót már otthonról is láthatták a rajongók. Mivel így egyre több nézőre tettek szert a szervezők, a versenyek hatalmas fejlődésnek indultak. Ennek köszönhetően a résztvevők egyre több szponzorra tettek szert, így ez az üzletág egyre nagyobb üzletággá nőtte ki magát, és hatalmas népszerűségre tett szert, mely a mai napig is töretlen.